Nicky
Az INFINITE "pajkos" Sung Yeol-ja részt vett a JTBC katasztrófa sorozatának sajtótájékoztatóján szeptember 15-én az Imperial Palace Hotelban, ahol megmagyarázta az okát, miért csatlakozott ehhez a produkcióhoz.

"Egy szépfiú gyakornok szerepét játszom a produkcióban," kezdte. "2 okra gondoltam, amiért részt kéne vennem ebben a drámában." Ahogy a kíváncsiság megnőtt, folytatta, "Az első ok a lenyűgöző idősebb színészek és a rendező.  A legnagyobb vonzerőnek azt éreztem, hogy velük forgathatok."

"A másik ok az édesanyám. Anyukám kívánsága az volt, hogy orvos legyek, de valahogy képtelen voltam orvossá válni. Hogy eloszlassam a csalódottságát, úgy döntöttem a D-day-ben leszek, ami megengedi számomra, hogy orvosként szerepeljek", amitől mindenki nevetésben tört ki.

Forrás: http://www.allkpop.com/article/2015/09/sungyeol-decided-to-act-in-d-day-because-of-his-mom
Nicky

Dél-Koreának nincs sok katasztrófafilmje az olyan munkákon kívül, mint a "Haeundae" vagy a "The Tower".  A műfaj általában drága és talán nem olyan vonzó a helyi közönség számára, mint a nagyobb külföldi produkciók.

Drámaként ezt a műfajt csak némileg érintették a múltban az olyan sorozatokkal, mint  az 'At The End Of The World', ami inkább egy fertőzéssel foglalkozott, mint egy katasztrofális eseménnyel.

A JTBC egy másik kísérletet tesz erre Korea első igazi katasztrófadrámájával, a "D-Day"-el.

Kiindulópont

A "D-Day"egy orvosi csapat tagjairól és az általános mentőegységről szól egy pusztító földrengés után Szöulban.

Az aggasztó

SM és a költség

Az SM C&C finanszírozza ezt a drámát és 2 ok van ezt megnézni.
Egyrészről  sok pénz van benne. Másrészről az SM drámák nem mentek jól a múltban, a szereplőválogatásaikat kritizálták és világosan kijelentették, hogy ők a kínai piacot célozzák meg. Egy ilyen drága műsornak elsődleges lesz, hogy azt a pénzt visszaszerezze.
Ez nagyon jól tudná a drámát egy nézőkényeztető kényelmi zónában tartani.


Halvány elképzelés

A katasztrófa munkákban a túlélés és másokat életben tartani általában az egyetlen szükséges hajtóerő. Bár a drámákat általában történettel, akadályokkal és a karakterek céljaival  csomagolják be. Míg a "D-day" általános kiindulópontja megengedi az alkotóinak, hogy egy kicsi, vagy annyi karakter drámát pakoljanak bele, amennyi szükséges, az említett kiindulópont egyedülálló természete azt jelenti, hogy a jó rendezés és megnyerő helyzetek létfontosságúak, hogy ne váljon unalmassá.

A megnyugtató


Előkészítés

A dráma produkciós rendszerét széles körben kritizálták és most bemutatók hullámait látjuk a levetítésük előtt, teljesen vagy részben. A JTBC tulajdonában levő "Last"-ot megdicsérték egyenletességéért és mozifilmszerű produkciójáért, ahogy a jó felvételkészítési feltételeiért.
Az előkészítés kulcsfontosságú a jó haladás és a stabil minőség biztosításában. A "D-Day" egy új koncepció lévén biztosan megad a készítőinek mindent,  amivel meg kell birkózniuk.

Könnyű dráma

Alkotni egy újfajta sorozatot valószínűleg nagy kihívás, de van egy erénye a katasztrófa filmeknek. Mivel a cselekmény javarészt esemény- és krízishajtott,  nagyon könnyű bizonytalanságot alkotni és közönséget szerezni bonyolult ötletek és mély karakter fejlődések nélkül. Ez kevesebb bonyolultságot követel ahhoz, hogy olyan módon írják meg, ami szórakoztatóvá teszi.

Végső gondolatok

A "D-Day" egy új terület mindenkinek. Új a dráma piacnak, a nézőknek és az alkotóinak. Sok dolog van, ami rosszul alakulhat és az SM elbukta, hogy egyensúlyozza a sikert és a minőséget a múltban, ami részben aggasztó, de ennek a műsornak a műfaja jó lehetőséget ad a szórakoztató értékre.
A szereposztás tehetségesnek tűnik, a reklám előzetesek és videók jónak tűnnek és a sorozat remélhetőleg olyan jó lesz, mint amilyennek tűnik.

A "D-Day" szeptember 18-á kezdődik és minden pénteken és szombaton 20:30-kor kerül adásba.

Forrás: http://www.hancinema.net/hancinema-s-drama-preview-d-day-86523.html#!prettyPhoto









Címkék: 0 megjegyzés | edit post
Nicky


A JTBC dráma "D-Day" részletének felvétele magára hívta a figyelmet.
A kiemelkedő részlet 10 perces felvétele szeptember 14-én jelent meg.

A dráma iránti várakozás megnőtt a felvétel megjelenésével, ami elsöprő mértékeket és nagyszerű számítógépes grafikát tartalmaz, hogy növelje a feszültséget.

Milyen lenne, ha egy földrengés rázná meg Szöult? A felvétel magas minőségű képeket mutat Szöul városáról egy természeti katasztrófa közepén. Az utak megnyílnak és emberek halnak meg a rettenetes porban és ez majdnem olyan, mintha valóban megtörténne. Itt-ott víznyelők jelennek meg és összeomlanak az épületek, miközben csövek robbannak fel, és a többi...

Egy földrengés sokkoló igazsága friss és a háttérsztorit kiemelkedő szereposztás vezeti.
A részlet magában is jobb egy mozifilmnél és most sokan a legnagyobb természeti katasztrófa dráma születésére várnak Koreában.

A "D-Day" egy orvosi csapat küzdelméről szól, akik azért küzdenek, hogy életeket mentsenek egy pokoli helyzetben és az első rész 18-án 20:30-kor kerül adásba.

Forrás: http://www.hancinema.net/video-d-day-blockbuster-level-highlights-86583.html
Címkék: 0 megjegyzés | edit post
Nicky
Az internetezők INFINITE Sung Yeol-ról beszélnek, aki "Nézzen ki egy ember jól" szelfikészítést játszik.

Koreában a "mol ah ju ki" fotójáték a divat, ami azt jelenti, hogy csak egy személy néz ki jól a képen. Például 3 barát furcsa vagy förtelmes arcot vág annak érdekében, hogy egy barátjuk jól nézzen ki. Úgy lehetne fordítani, hogy "Nézzen ki egy ember jól" fotójáték. Miközben ez divat, egyre több híresség ugrik a trendbe és posztol képeket magáról, ahogy a "mol ah ju ki" fotójátékot játssza.

Forrás

A kép a D-day szereplőivel készült :)
Nicky
Címkék: 0 megjegyzés | edit post
Nicky
Címkék: 0 megjegyzés | edit post
Nicky
Címkék: 0 megjegyzés | edit post
Nicky
Kedves tengerentúli rajongók

Sok Henecia írja le a hozzászólásait a KHJ Gallery-n.
De ezeket az üzeneteket nem továbbítják Hyun Joong-nak.

Ha (tengerentúli rajongók) szeretnétek továbbítani üzeneteiteket és szíveteket, kérünk küldjétek az e-mailt erre a címre (tohyunjoong@hanmail.net or tohyunjoong@naver.com) vagy levelet a postafiókba.
A postafiók címe:

P.O. Box 61, Seongnam Bundang Post Office, 347, Hwangsaeul-ro,
Bundang-gu, Seongnam-si, Gyeonggi-do, South Korea
zip code 13590 (irányítószám)

Ha e-mailt vagy levelet küldtök, átláthatóan tudjuk továbbítani azokat Hyun Joong-nak. Minden 2 hetente összegyűjtjük az e-maileket és leveleke
t és elküldjük Hyun Joong-nak. Szóval ha szeretnétek elküldeni a szereteteteket Hyun Joong-nak, küldjetek e-mailt vagy levelet Hyun Joong-nak! ^^

Forrás: http://gall.dcinside.com/board/view/?id=khj&no=143833&page=1

Ha valaki szeretne üzenni neki, akkor nyugodtan írja meg nekem és lefordítom :)
Nicky
A katonai orvos tiszteletét fejezi ki Kim Jae Joong-nak és a katonai zenekar tagjainak

Miután befejezték a tréningjüket, közlegényként lépnek be a bázisra és fokozatosan jutnak fel az őrmester rangig (Kim Jae Joong jelenleg PFC: Privát első osztályos). A specialitásaikat már a képességeik szerint jelölik ki. Az élet a bázisokon különbözhet attól függően, hogy hol van a bázis és mi a specialitásod. Kim Jae Joong az 55. gyaloghadosztály katonai zenekarához tartozik.
Már tájékoztattak minket, hogy a katonai zenekar tagjának lenni azt jelenti, hogy ugyanúgy kell végeznie a katonai szolgálatát, mint más aktív szolgálatú katonának (az aktív szolgálat a hadseregben arra vonatkozik, hogy teljes munkaidőben dolgozik, mint katona) de tevékenykednie kell a katonai zenekar  tagjaként is, ez az a specialitás, aminek Kim Jae Joong a része, és ez érthető volt, mert hol máshol mutathatná be az éneklési képességeit anélkül, hogy elveszítené a kapcsolatát az énekléssel azzal, hogy majdnem 2 évig távol van?

Itt van egy részletesebb magyarázat a hadsereg orvosától, hogy mit jelent a hadsereg zenekarának tagjának lenni:

Katonai zenekar? Tényleg odament? A legkeményebb hely mind közül...
Én orvosként szolgálok a hadseregben a 11. gyalogos hadosztályában. PFC-ként extra kiképzést kaptam a kötelező kiképzésen felül, úgyhogy elárasztottak.
Bár nem volt olyan nehéz, mint más átlagos katonáknak.
Miután kineveztek tizedesnek, csak az alap kötelezettségeket kellett teljesítenem, és több időm volt könyvet olvasni és tanulni. A jelenlegi észak-koreai krízis következtében a szabadságomat elhalasztották és végül ma jöttem ki. A kiképzési rutinom nem olyan bonyolult, mivel én orvosi részen vagyok. Egy orvos, mint én, semmi Kim Jae Joong hyung előtt, összehasonlítva azzal, min megy keresztül.
A napirendje hihetetlen:
teljesítenie kell és elfogadnia minden kiképzést, amit az átlagos katonák kapnak. Az orrvérzés gyakori a barátaim között a zenekarban. A környezet nagyon szigorú és még a tizedesi kinevezés is nagyon nehéz a zenekarban.
Katonai zenekar...milyen nehéz beosztás...
Biztos vagyok benne, hogy Jae Joong hyung fizikailag alkalmas, de a katonai zenekar nagyon nehéz.

Igazán csodálom őt.

Lenyűgöző...Tényleg...Katonai zenekar...szigorú környezet...
Kívánom, hogy Kim Jae Joong hyung tartsa meg egészségét és szolgáljon jól.
A legnagyobb tiszteletem neked. Hyung


A katonai orvos válasza a nyilvánosságnak, akik szerint a katonai zenekar piskóta:

A katonai zenekarba menni, hogy könnyű legyen? Viccelnek?
A katonai zenekar az egyik legnehezebb, ha nem a legnehezebb beosztás. Átlagos katonának lenni kemény.
A katonai zenekar tagjainak teljesíteniük kell azon a kiképzésen felül. És ha hibázol az előadás közben, szemrehányást kapsz. Természetesen Jae Joong hyungnak nincsenek ilyen gondjai, mivel ő egy profi. Mégis, ahogy láthatjátok, pusztán a kiképzésben való részvétel is fizikailag fárasztó. De énekelned kell és előadnod, ez nagyon kemény. A felettesek közelről figyelik őket, így a stressz szintjük szörnyen magas. Sosem kéne kritizálni a katonai zenekar tagjait és a becsület őreit. Sok ájulást láttam. Ritka átlagos katonákat látni kidőlni. De sok katonai zenekar tag és őr jön a kórházba mentővel.
Tényleg szeretném, ha Kim Jae Joong hyung sszedne egy kis ginszenget vagy valamit.

A Szárazföldi Erők Fesztiválján való részvétel bizonyítja, hogy példaszerű katonai életet folytat. Mivel ez nagyon nagy dolog, biztos nagy várakozások és bonyodalmak járnak vele. Ő ezt mind elviseli...Csak még jobban tudom tisztelni.
Szeretném, ha vigyázna az egészségére. Kéne, hogy legyen valami juttatás a részére énekesként, hogy képes legyen énekelni a katonai szolgálata alatt. De az egészsége a legfontosabb. Nem szeretnék olyan helyen találkozni vele, mint a katonai kórház
Ha esetleg valaha találkozok vele, szeretnék autogramot kérni tőle. De az, hogy nem találkozok vele, számomra Jae Joong hyung egészségét jelenti.
Nem szeretnék a kórházban találkozni vele még véletlenül sem.
De...ha valaha találkozok vele, szeretnék egy autogramot kérni.

Forrás: https://jyj3.wordpress.com/2015/09/04/info-trans-150903-army-medic-expresses-his-respect-for-kim-jaejoong-and-military-band-members/
Nicky
Új képek jelentek meg Kim Yeong Kwang-ról, miközben egy intenzív műtétre koncentrál a JTBC új drámájában, a D-day-ben.

Kim Yeong Kwang a képeken a műtétre koncentrál. Izzadság itatja át a műtős sapkáját és mutatja milyen intenzív jelenet ez. Kim Yeong Kwang gyakran ellenőrzi a beteg életjeleit, ahogy a műtétet hajtja végre. A szemei tükrözik, hogy elfogadhatatlanok a hibák és nagy súly van a vállain.

Lee Hae Seong egy orvos, aki az emberi életet mindennél előbbre helyezi. A kórházzal ellentétben, ami előnyben részesíti azokat a műtéteket, amik pénzt hoznak, ő sokkal inkább a vészhelyzetben levő betegek megmentésére koncentrál és konfliktusba kerül a kórházzal. A valóságban őt utálnák, de a dráma szituációja egy földrengésre alapszik. Hae Seong mindent megtesz, hogy bármilyen beteget megmentsen a káoszban.

Kim Yeong Kwang úgy tűnik mindent megtesz, hogy kifejezze Hae Seong hitét és tüzes szemeit. A műtét elvégzésének jelenetéhez magas koncentrálás és gyors kézmozdulatok szükségesek, ezért Kim Yeong Kwang újra és újra betekintést tett a gyakorlatába.

A "D-day" egy emberi dráma a DMAT (Disaster Medical Assistance Team - Katasztrófa orvosi ügyelet csapat) orvosi csapatról, amely az emberi életek megmentésével küzd egy hatalmas földrengés során Szöulban. Az első rész Szeptember 18-án kerül bemutatásra.

Forrás: http://www.hancinema.net/d-day-kim-yeong-kwang-s-intense-surgical-scene-86168.html#!prettyPhoto
Címkék: 0 megjegyzés | edit post